Ugrás a tartalomra
Rövidebb távok
Utcai verseny

Futafürdő 2026

2026. augusztus 23. · vas
Marcali, Somogy megye
3 km

A verseny véget ért.

A következő verseny várhatóan 2027. augusztus 22. (vasárnap) lesz, ha a korábbiakhoz hasonlóan a hónap 4. vasárnapján rendezik meg. Ez csak tájékoztató jellegű információ, mert a hivatalos versenykiírás még nem érhető el.

Ha szeretnél értesülni, amint elérhetővé válik oldalunkon az új kiírás, iratkozz fel heti hírlevelünkre, sok más versennyel együtt benne lesz ez is.

1
táv
5m
szintemelkedés

Távok és rajtok

  • 3 km 10:00 5 m D+

A versenyről

A Marcali Triatlon Maraton elnevezésű rendezvényen 4 egymást követő napon, az aerobikos "bemelegítést" követően szervezzük "Triatlon versenyünket" - úszás, kerékpározás, futás - a szabadidősport népszerűsítése céljából.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mely egyben ingyenes belépést biztosít a Fürdőbe.
Regisztrálj és próbáld ki mindegyik sportágat, hogy a négynapos hosszú hétvégén térítésmentesen hűsölhess a medencékben.

Közös rajt után saját tempóban 3 kör, azaz 3 km teljesítése a fürdő területén kijelölt pályán.

Helyszín

Verseny helyszíne: Marcali, Rózsa u.2/a

© OpenStreetMap
Verseny weboldala Hozzáadás naptárhoz

Az adatok tájékoztató jellegűek, a hivatalos versenykiírás az irányadó minden esetben, ami a fenti linkeken érhető el.

Rajt 10:00
Szervező Marcali Város Önkormányzata
Felszín Aszfalt

Megosztás

Milyen volt? (opcionális)

Köszönjük a visszajelzést!

Gyakran ismételt kérdések

A Futafürdő 2026 2026. augusztus 23. kerül megrendezésre Marcali (Somogy megye) helyszínen. A rajt 10:00-kor van.

A verseny helyszíne: Marcali, Somogy megye.

A Futafürdő 2026 az alábbi távokat kínálja: 3 km.

Minden részlet a verseny hivatalos oldalán. Hivatalos oldal megnyitása →

Jelezd a lap alján található „Hibás adat? Jelezd” gombbal, átnézzük és javítjuk.

Mit találtál hibásnak? (több is jelölhető)

Tetszett a futoversenyinfo.hu? Támogass minket egy izoital vagy gél árával.

☕ Támogatás